HTML

Népszigeti tavaszi nagytakarítás, szemétszedés

Tavaszi szemétszedés, nagytakarítás a Népszigeten 2012 április 21-én délelőtt 10-től! Jöjjön ki Ön is, irtsuk ki együtt a szemetet! Az ötlet néhány Népszigetet szerető civiltől és a szigeten működő Központi Sport és Ifjúsági Egyesület Kajak-Kenu szakosztályától indult. Az akciót támogatja a 13. kerületi önkormányzat és az FKF is gumikesztyűkkel, zsákokkal, konténerekkel, szállítással. Nekünk csak a munkánkat kell beleadni. Segítsen, hogy újra csak a lábunk nyomát lássuk itt!

Friss topikok

Népszigeti Tavaszi Nagytakarítás 2013. április 20. Szombat, 10 óra

2013.03.22. 13:21 pandorka

Nem adjuk fel a szemét elleni harcot! Immár évente hagyományosnak tekinthető nagy tavaszi szemétszedésünket ismét megrendezzük 2013. április 20-án 10 órától. Ugyan idén érezhetően kevesebb a szemét az évközbeni gyűjtésnek is köszönhetően, de a szemét már csak ilyen, újratermelődik. Persze, nem magától... Most is akad jócskán. Tavaly is többszázan voltunk, 3 óra alatt megtisztítottuk a szigetet, 5 konténernyi! szemetet túrtunk. Nem túlzás, ennyi volt. Reméljük, idén már csak 3 lesz, aztán csak 1 és aztán egyszercsak elérjük, hogy már csak a sörözés részre kell összejönni.  Gyertek most is! Lécci! Lécci!

Alábbikban a 13. kerületi Közszolgáltató közleménye:
----------------------------------------------------

Tisztelt Lakosok, Népsziget látogatók!

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2013. április 20-án 10 órai kezdettel,

nagytakarítást szervez a Népszigeten, melynek keretében a szigetet átszelő út menti területet tervezzük megtisztítani. Szeretettel várunk minden a kerületünk környezetminőségéért tenni vágyó lakost. 

A résztvevők számára munkavédelmi kesztyűt és gyűjtőzsákokat biztosítunk. Találkozzunk a Meder utca gyalogoshíd szigeti lábánál.

EGYÜTT KÖRNYEZETÜNK TISZTASÁGÁÉRT!

További információk a 412-3348-as telefonszámon és a www.angyalzold.huhonlaponIMG_2525.jpg

Szólj hozzá!

Népszigeti szemétfolyó :-/ Tavaszi Nagy Szemétszedés: 2012.04.21. - 10:00 óra :-)

2012.02.16. 00:24 pandorka

A Népsziget az egyik utolsó Budapesten belül található Duna parti zöld terület, amit sokan szeretünk. Sokan sétálunk, kutyázunk, piknikezünk, sportolunk itt. Mint a mellékelt ábra mutatja, sajnos vannak jónéhányan akik illegális szemétlerakó helynek használják.:-( Sajnos már nemcsak normál, hétköznapi szemét halmozódik itt hanem egyre több sittel, törmelékkel, lommal teli kupac fojtogat.

Tisztítsuk meg együtt a Népszigetet! 

Szüntessük meg a szemétfolyót! Jöjjön ki Ön is 2012 április 21-én délelőtt 10-től a Népsziget végén levő gyalogoshíd lábához és segítsen! Az ötlet néhány Népszigetet szerető civiltől és a szigeten működő Központi Sport és Ifjúsági Egyesület Kajak-Kenu szakosztályától indult. Az akciót támogatja Budapest XIIIkerület Önkormányzata és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. is gumikesztyűkkel, zsákokkal, konténerekkel, szállítással. Nekünk a munkánkat kell beleadni!

Segítsen, hogy újra csak a lábunk nyomát lássuk a Népszigeten!

A képek 2012.02.15-én készültek.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

1 komment

Címkék: szemét takarítás szemétszedés népsziget

süti beállítások módosítása